Samsung Galaxy S6 vízió!

A Samsung Galaxy S6-ról eddig semmilyen hivatalos információnk nincs, hiszen még messze a bemutató, de mégis sok mindent lehet már sejteni az új csúcsmodellről. Ezeket szedjük most össze röviden!

Az utóbbi időben a Samsung bevételei csökkenő tendenciát mutatnak, ami egy dolgot jelent: változás kell! Ez egyrészt azt hozza magával, hogy jövőre kevesebb modellt dob piacra a gyártó (most egy árkategórián belül rengeteg hasonló készülékük van, ami nem jó), másrészt pedig a már egyhangúvá váló dizájn is megváltozhat. Ez utóbbi már el is kezdődött, hiszen korábban az összes Samsung modell műanyag volt, mostanában viszont elkezdték fém kerettel gyártani a prémium modelleket. A Galaxy Alpha és a Galaxy Note 4 után szinte biztos, hogy a Galaxy S6 is fémből lesz, de azt még nem tudni, hogy milyen mértékben. Jó esély van azonban egy teljesen fém unibody házra.

Samsung-Galaxy-S6-Edge-concept-1

A kijelző felbontása mindenképpen QHD lesz, a panel pedig Super AMOLED. A méret kétséges, talán maga a Samsung sem döntött még ezügyben. Hajlított kijelzőről is vannak pletykák, de erre azért elég kevés az esély. Hardver terén szokás szerint lesz Exynos és Snapdragon processzorral szerelt változat is, ez utóbbiból valószínűleg már a 64 bites 810-eset kapjuk, ami brutális teljesítménnyel bír.

Samsung-Galaxy-S6

A kamera felbontása 20 megapixelre nőhet, és jó eséllyel megmarad extraként a víz- és porállóság, bár ezek inkább még csak találgatások. A cikkben szereplő képek csak koncepciók, fogalmunk sincs, hogy hogy fog kinézni az S6 valójában.

Friss Galaxy S6 híreket a napidroid.hu oldalán találsz.